Pemzli

Egy szép szombati nap nagyon korai reggelén a Dunaharaszti piac mosdója mellett ez a látvány fogadta az arra haladókat. Az az ember, aki elkövette ezt, soha nem fogja átérezni, hogy milyen mérhetetlen lelki terhet pakolt azokra az emberekre, akik a bolygónkat és a föld lakóit óvják, védik, nem csak (ki)használják…

Pemzli elhelyezése egy csomó telefon és szervezkedés után dél körül végre megoldódott, hála Krisztiéknek, akik már sokadjára segítenek nekünk a talált állatok elhelyezésében és gondozásában a gazdásodásig. Állatorvosunk megvizsgálta és bolha, illetve bőrgomba elleni készítményt, féreghajtót kapott, melynek hatására fején lassan elkezdett nőni a szőr és mára  sokat hízott, erősödött.

Pemzli kb. 18 hetes kislány, aki kedves, dorombolós, csupa pozitív, lendületes cica. A nap egy részében kizárólag a levegőben találkozhatunk vele, neki a futás sokszor lassú séta. 🙂

Nagyon szociális, igényli az ember társaságát, de egyedül is vidáman eljátszik szinte mindennel úgy, hogy közben egyáltalán nem rombol.

Jó étvággyal eszik, főképp a jó minőségű eledelt, sült pipit nagyon-nagyon szereti.

Nagyobb gyermekes családba is jó szívvel ajánljuk, de kizárólag oda, ahol a cica nem játékszer és a felelős állattartás fogalma tisztázott. Chipes, oltott, élősködők elleni kezelést kapott.

Úgy érzed, hogy készen állnál egy négylábú társsal megosztani az életed elkövetkező 20 évét és már most biztos vagy abban, hogy bármi jöjjön is, soha nem hagyod el őt? Ha pont így érzel, akkor kérjük töltsd ki az alábbi “Jelentkezési lap örökbefogadáshoz” nyomtatványt és 24 órán belül felvesszük veled a kapcsolatot.

Hálásan köszönjük neked, ha segítesz mentettjeink oltásának, étkeztetésének költségeiben, a jó minőségű kölyök táp és konzerv is hatalmas segítség mentettjeink egészséges fejlődéshez…

 

Amennyiben támogatni szeretnél:
Dunaharaszti Állatvédők Alapítvány
OTP Bank 11742180-21449486-00000000
IBAN: HU20117421802144948600000000
Swift:OTPVHUHB OTP
PayPal: dunaharasztiallatvedok@gmail.com
Közlemény: Támogatás